SBS kendő, stb kardigán

 Ezt a pávakék színű, (valahavolt) Barka Vasárnapból (merino-kasmir) horgolt SBS kendőt már 2012 karácsonyán is horgoltam, de csak most lett kész. Hiába a fantasztikus szín, hiába csodálatosan puha kasmír-merinó puhasága, annyira vékony a fonal, és a tű, hogy iszonyú lassan haladtam vele. Na meg aztán rettenetesen unalmas a mintát ilyen hosszan ismételni. Nem mondom, tetszik nagyon, és a finom, vékony fonal miatt nem is túl robusztus, hanem filigrán és könnyű, nem úgy mint más horgolmányok, de leginkább túl akartam lenni rajta. Annyira meguntam horholni, hogy évekre félbehagytam, inkább már kötöttem volna belőle valamit, de sajnáltam lebontani is.  Akkoriban, három éve bele voltam szeretve a horgolásba, mert mámorító volt, hogy azt értem, hogy nagyon könnyen tudok így csipkét varázsolni. A South Bay Shawlette mintája meg (tájékozatlan kezdőként) nagyon tetszett. De azóta már kötéssel is képes vagyok egyszerűbb csipkéket készíteni, és rengeteg, sokkal szebb mintával találkoztam az azóta felfedezett ravelry kimeríthetetlen bugyraiban. Ráadásul kötni jobb, gyorsabb, és könnyebb, finomabb lesz a kész mű is.... na és persze sokkal kevesebb fonalat emészt fel. (Csak a mintákat nehezebb megfejteni, és bonyolultabbak a tánclépések - de a youtube kötősvideói nagy barátaim, és sokszor segítenek a bajban.)

Most aztán nekiálltam és néhány autókázás alkalmával ráhorgoltam még azt a 7 sort. Örülök hogy végre kész,vége, de blokkolva már szeretem a kendőt is! 

Időközben egy kétnapos utazás alkalmával elkezdtem a Persia árnyalatú Malabrigo Sockból is egy kardigánt, (ebben az évben a harmadikat, hihetetlen) hogy amikor majd Szlovéniába utazunk nyaralni, legyen valami egyszerű kötnivaló nálam. Sima, felülről egyben kötött raglánujjú kardigán lesz ez is, mert a színjáték önmagában is gyönyörü, most nem vágyom extra mintára. Már eljutottam az ujjak leválasztásáig, és a hosszabb-rövidebb autóutakon a kilométerekkel együtt csak rónom kell az egyszerű sorokat is harisnyakötéssel.Továbbá azért is célszerű ez a projekt az útra, mert a fonal vékony, a növekvő cucc és a csökkenő gombolyag alig foglal helyet a táskában. 

Balatonszín

Ez utolsó fonalfestős poszt - most egy darabig egészen biztosan nem festek fonalat. Talán majd csak akkor, amikor jövőre végre elvetem a festőcsülleng és indigó és festőkeserűfű magvakat, amit még tavaly vettem, és kikelnek, meg is nőnek, mert ezek a lehetséges indigókékek még erősen foglalkoztatják a képzeletemet, de egyébként úgy érzem, alaposan kijátszottam magam ilyen téren. Sőt, a termés is rengeteg: a lassú munkatempómat tekintve több évi kötésre elegendő fonalam van ezekkel együtt.

Most a legutolsó festéssel sikerült végre az is, amit mindig szerettem volna: a Balaton színe, vagyis az a finom zsályazöldes-szürkés-kék, amit annyira szeretek!

 Először timsóval pácoltam a fonalat, aztán egy több hónapos (de csodálatos módon nem romlott) lilakáposztás fagyalbogyó-lében főztem, majd kissé belemártottam a múltkori sárgás menyecskeszemes festőlébe is, de épp csak pár percre, hogy enyhén eltolódjon a kékje a zöld felé, végül rézpácban is főztem még egy egészen kicsit. Ahogy hűlt a fonal, egészen sötét szürkészöld volt - ki lettem volna békülve azzal is, de aztán az öblítés és szárítás során ilyen középtónusúra változott.

A felső képen pedig az immár teljes, növénnyel festett palettám látható. Szép, kedvemre való és meglepően intenzív színkör, annak ellenére is, hogy majd' mindegyik gombolyagnak feketével tört, sötét tónusú színe van. A pirosak, narancsok, lilák, a fűzöld hiányoznak belőle, a sárga is csak okker formájában szerepel. Ezeket az árnyalatokat könnyebb ételfestékkel elérni - lásd a blog fejlécét.

Kedves Kemendi Ágnes, köszönet a festőtudományért,  és kedves Annás, köszönet neked is, hogy annyi növénnyelfestős tapasztalatodat megosztottad, hogy a szépséges árnyalatú gombolyagjaid a hangulatos fotóid olyan erős vágyat keltenek az emberben a kísérletezésre!

Színharmóniakeresgélő

Apránként megfestettem minden fehér fonalat, és felgombolyítottam minden színes motringot. Rakosgatom egymás mellé, párosítom, összeadom és kivonom őket, osztom-szorzom a mennyiségeket, mire elég egy-egy paletta, mennyi kell egy kardigánhoz.
A fenti, kékes motringokból, amelyeket tavaly jobbára fagyallal festettem, meg káposztával, plusz némi bodzával festett, a szappanos öblítéstő végül szürkésbarnára tompult fonalból is kardigán lesz, a távoli jövőben, a víz jegyében.

És lesz egy másik is, egy kert-kardigán: a föld, a por, a növények, az avar színeiből.
Ezen gondolkodtam az előző posztban, mostanra kialakult a végleges színösszetétel:

Először benne volt az a csodálatos Malabrigo Arroyo is, de mivel kissé hidegebb színek alkotják, kilógott kicsit ebből a meleg, fűszeres-földies színű sorból. Akkor raktam még mellé ételfestékkel festett padlizsánlilát, de az is inkább fűszeres, tüzes volt, így még egy hideg kékesszürkét is hozzárendeltem, egy maradék Felhőt, meg az időközben megfestett dióbarnát... de valahogy túl színes lett az egész - a maga sötét tónusaiban is túl sokféle:

 És mivel a próbakötésnél az elejét elfelejtettem szaporítani, le kellett bontanom úgyis, így hát kivettem közülük a finom, titokzatos kékes-szürkés-lilás színeket:

...maradt tehát az őszi, földes-gyógynövényes színskála, a csak növényi festésű gyapjak:

A színtörténet:

A bodzás fonal a tavalyi festéskor elég jó kis szürkésbordó volt, inkább szürke, mint bordó, de mégis volt benne valami bodzás-padlizsános szín. Ahogy állt, egyre szürkébb lett, kissé lilásszürkésbarna. Aztán gombolyítás előtt kimostam gyapjúmosószeres vízben, hogy lássam, mivé alakul, hogyha majd kimosom egy kardigánba belekötve, ne érjenek kellemetlen meglepetések. Az eredmény: a föld, a száraz, poros föld enyhén barnás szürke színe. Szép ez is. Ebbe a földbe ültetem majd a növényeket... egyszer, a távoli jövőben, ha nagyon sok időm lesz kötni.

Ja, és közben megfestettem a Balatont is...

Fonalevolúció

Vannak fonalak, amit újra és újra átalakulnak, át meg átfestődnek, és csak nagyon lassan, sok-sok keresgélés, és próbálkozás után találják meg az igazi identitásukat. De mindig bizakodom, hogy egyszer csak úgy születnek újjá, hogy össze tudnak simulni egymással.

Tavaly próbálkoztam meg először a növényi festéssel. Ekkor született az a két, egymással szépen összeillő olívás árnyalat, a kajszibarack levelével a sötétzöld, meg a varádiccsal festett mustáros sárga.

 Keletkezett ugyanekkor egy nagyon másféle, világoszöld is, szép egyébként, csak a többi növénnyel festett fonalak között tűnt kakukktojásnak. Először, amikor timsóval előpácolva megfestettem répa és vadmurok zöldjével, akkor halvány, hideg sárga lett, aztán rézpácba tettem, akkor UV zöldre váltott. Akkor aztán belemártottam rövid időre a bodza festőlevébe, ettől egy kissé fakóbb, tompább hidegzöld lett. Most, amikor válogattam a színeket, hirtelen elhatározásból átfestettem hagymahéjjal, (mert megmolyosodott a konyhában, de kidobni sajnáltam...) amitől elnyerte ezt a csodálatos mély arany-okker színét. Így már szépen harmonizál majd a korábban festett olívazöldes-sárgás színekkel.

előtte-utána

 Ahogy gyülekezett a társaság, éreztem, hogy ők így együtt egy csíkos kardigánná akarnak lenni, egy szép fűszeres-őszies, vidám kardigánná. De kevesen voltak még. Ekkor betoppant közéjük egy illusztris vendég, egyenesen Uruguayból: Malabrigo Arroyo. Sötét és titokzatos, tele mély zöldekkel, lilákkal, éjkékekkel, barnákkal. Candombe árnyalat. Egyből megtalálták az összhangot, de az aranyszínt ellenpontozó mély akkordoknak társra volt szüksége... Az a két gombolyagnyi gyapjú halvány rózsaszín Libikóka volt egykoron, aztán tavaly vad püspöklila lett ételfestékkel, de hiába. Most jött el az ő ideje: a hagymahéj-főzetben éjsötét padlizsán-lilává változott-tompult, és beállt a csapatba ötödiknek.

Már sokan vannak, de talán még egy dióval festett zöldesbarna vagy sötétbarna gombolyag is csatlakozik hozzájuk, ha megszületik. A lassú munkához idő kell...de mire sikerül befejeznem az utolsó simításokat életem első két, csaknem elkészült kardigánján, addigra talán ez a harmadik is készen áll majd a nagy kalandra.