2015. július 25., szombat

SBS kendő, stb kardigán

 Ezt a pávakék színű, (valahavolt) Barka Vasárnapból (merino-kasmir) horgolt SBS kendőt már 2012 karácsonyán is horgoltam, de csak most lett kész. Hiába a fantasztikus szín, hiába csodálatosan puha kasmír-merinó puhasága, annyira vékony a fonal, és a tű, hogy iszonyú lassan haladtam vele. Na meg aztán rettenetesen unalmas a mintát ilyen hosszan ismételni. Nem mondom, tetszik nagyon, és a finom, vékony fonal miatt nem is túl robusztus, hanem filigrán és könnyű, nem úgy mint más horgolmányok, de leginkább túl akartam lenni rajta. Annyira meguntam horholni, hogy évekre félbehagytam, inkább már kötöttem volna belőle valamit, de sajnáltam lebontani is.  Akkoriban, három éve bele voltam szeretve a horgolásba, mert mámorító volt, hogy azt értem, hogy nagyon könnyen tudok így csipkét varázsolni. A South Bay Shawlette mintája meg (tájékozatlan kezdőként) nagyon tetszett. De azóta már kötéssel is képes vagyok egyszerűbb csipkéket készíteni, és rengeteg, sokkal szebb mintával találkoztam az azóta felfedezett ravelry kimeríthetetlen bugyraiban. Ráadásul kötni jobb, gyorsabb, és könnyebb, finomabb lesz a kész mű is.... na és persze sokkal kevesebb fonalat emészt fel. (Csak a mintákat nehezebb megfejteni, és bonyolultabbak a tánclépések - de a youtube kötősvideói nagy barátaim, és sokszor segítenek a bajban.)
Most aztán nekiálltam és néhány autókázás alkalmával ráhorgoltam még azt a 7 sort. Örülök hogy végre kész,vége, de blokkolva már szeretem a kendőt is! 


Időközben egy kétnapos utazás alkalmával elkezdtem a Persia árnyalatú Malabrigo Sockból is egy kardigánt, (ebben az évben a harmadikat, hihetetlen) hogy amikor majd Szlovéniába utazunk nyaralni, legyen valami egyszerű kötnivaló nálam. Sima, felülről egyben kötött raglánujjú kardigán lesz ez is, mert a színjáték önmagában is gyönyörü, most nem vágyom extra mintára. Már eljutottam az ujjak leválasztásáig, és a hosszabb-rövidebb autóutakon a kilométerekkel együtt csak rónom kell az egyszerű sorokat is harisnyakötéssel.Továbbá azért is célszerű ez a projekt az útra, mert a fonal vékony, a növekvő cucc és a csökkenő gombolyag alig foglal helyet a táskában. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése